Az épített zuhanyzó a fürdő dísze

Minőségi szaniterek
Webáruház
Minőségi szaniterek
Minőségi szaniterek

Vannak fürdőszobák, amelyek annyira apró méretűek, hogy korrekt módon nem lehet bennük elhelyezni egy kádat. Ilyen esetben nem marad más megoldás, zuhanyzót kell beszerelni.

Már persze, ha egy gyártónak a boltban megvásárolható termékét szeretné látni a helyiségben. Egyre inkább divat, hogy épített zuhanyzó díszíti a fürdőszobát, így a tusoló nem egy bútor, hanem a helyiség szerves része. A falakkal együtt, vagy éppen attól eltérően lehet csempézni és az igények mentén kisebb vagy nagyobb méretben lehet kialakítani.

Ha olyan a helyiség alaprajza, még ajtót vagy üvegből készült elválasztót sem kell alkalmazni. Igencsak rugalmasan alakítható része ez a lakásnak.

Ha mégis szeretné elválasztani a fürdő többi részétől a tusolót, kaphatóak előre gyártott ajtók ilyen célra. Amennyiben az épített zuhanyzó kapcsán is egyedit alkotna, mint a lakás egészében, akkor vannak kivitelezők, akik az ilyen megoldások mesterei. Nem egy épített tusoló van már a hátuk mögött és akár savmart, díszes ajtóval is szolgálhatnak.

Minőségi optikai kábelek a Kácsa Audióban
Egyéb
Minőségi optikai kábelek a Kácsa Audióban

Fedezze fel a prémium optikai kábel előnyeit, amelyek forradalmasítják a hangzást és zavarmentesen továbbítják a jeleket.

Fumara: az alsó végtagi érszűkület kezelése hatékonyan
Webáruház
Fumara: az alsó végtagi érszűkület kezelése hatékonyan

Forradalmi megoldás az alsó végtagi érszűkület kezelésére – hatékony, természetes módszer otthoni körülmények között.

Prémium matrac
Webáruház
Prémium matrac vélemények: melyik éri meg az árát?

Amikor új matracot keresel, könnyen el lehet veszni a hatalmas kínálatban.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás