Mekkora összeget érhet el a NYESZ állami támogatás?

Grantis NYESZ
Szolgáltatás

A jövőt itt és most írjuk. Ez egy motivációs szövegnek is hangozhat, de bármennyire sallangosnak tűnik, mély igazság van benne. Ha valamibe jók az emberek, akkor az a halogatás. Sokan vannak és még csak elképzelni sem lehet mennyien, akik egy teljes életen keresztül képesek halogatni olyan döntéseket, amiket egyszerűen meg lehetne hozni. Ennek több oka van.

Kevésbé az időhiány, mert azért mindenki életében van néhány olyan pillanat, amikor tényleg ráérne a jövőjével kapcsolatban lényeges döntéseket meghatározni. Ennek ellenére, mégis inkább hanyagolja és tologatja a határidőket egészen addig, amikor már nincs tovább. Remek példaként hozható fel a nyugdíj megtakarításokkal kapcsolatos témakörök. A legtöbben egyszerűen úgy érzik ezzel felesleges foglalkozniuk, mert az állam majd gondoskodik róluk. A helyzet ennél bonyolultabb. Sajnos a nemzetek elöregedése, a bizonytalan gazdasági helyzetek előre nem látható kihívásokat teremtenek.

Ennek eredménye, hogy az állam jelentős összegekkel támogatja az olyan befektetéseket, amilyen a NYESZ. A nyugdíj előtakarékossági számla sok 100 000 forintos éves jóváírást is kínál. Sok egyéb előnnyel bír még a Grantis NYESZ, amivel megéri számolni. Az egyik jelentős szabadságot adó befektetési alap ez. Természetesen szükség lesz némi pénzügyi ismeretre is a működtetéséhez, de ez többnyire minimális, amit mindenki elsajátíthat. Ez a privát takarékossági számla kereskedésre ad lehetőséget a különféle értékpapírokkal. Természetesen ebben van némi kockázat, de ez minimális, valamint rendelkezik a NYESZ Beva garanciával, ami 100 ezer euróig kártalanítást nyújt.

Ugyanakkor ez nem arra vonatkozik, ha valaki rossz befektetést választ, ezért tehát mindig megéri okosan dönteni, amihez bártan lehet kérni szakmai segítséget. A Grantis munkatársai ebben örömmel állnak rendelkezésre, akárcsak a személyre szabott számla megnyitása esetén. A kényelmes jövőt tehát itt és most lehet megalapozni azzal, ha egy olyan NESZY koncepció lesz felépítve, ami kitárja a lehetőségek kapuját. Mielőbb lesz elkezdve a takarékoskodás, annál nagyobb tőke gyűlhet össze a nyugdíjas évekre.

CSOK kalkulátorok
Szolgáltatás
CSOK tudnivalók 2023-ban – Hogyan néznek ki jelenleg a feltételek?

A CSOK, vagyis a Családok Otthonteremtési Kedvezménye által nyújtott lehetőséget mindenkinek érdemes kihasználnia, mert ezzel könnyebben juthatunk ingatlanhoz. Szerencsére egyszerűen kezelhető CSOK kalkulátorok segítségével már Te is könnyebben mérheted fel a lehetőségeidet. Akár 10 millió Ft vissza nem térítendő állami támogatáshoz lehet ezáltal hozzájutni, amit felhasználhatsz lakásvásárláshoz, házépítéshez, házbővítéshez. Azonban …

coworking iroda bérlés
Szolgáltatás
Még mindig népszerű a coworking iroda bérlés Budapesten?

A hatékony munkavégzés mindenkinek mást jelent. Sokan vannak, akik szeretnek egyedül dolgozni. Ennek megvan az előnye, ugyanis nem kell kizárni a mások által keltett zajokat a fókuszálás során, valamint nincs felesleges beleszólás a folyamtokba. A hatékonyságot növelheti, amikor megvan a saját kis munkamenet, dinamika, amire van lehetőség támaszkodni. Ez egy …

budapesti gyermek szemészetet
Szolgáltatás
Magán szemészet gyerekeknek: íme az egyik legnépszerűbb budapesti rendelő

A gyermekek általában tartanak az orvosoktól, a környezettől, főleg abban az esetben, ha már volt kellemetlen tapasztalatuk. Márpedig egy nem együttműködő, esetleg síró gyermek szemét sokkal nehezebben lehet megvizsgálni, ezért az eredményes vizsgálat és kezelés érdekében, célszerű a kicsit olyan rendelőbe vinni, ahol a szakemberek feloldják az esetleges félelmeit, mint …

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás