Isten elleni bűn

Vallás
Istenükhöz, Allahhoz imádkoznak
Istenükhöz, Allahhoz imádkoznak

Az iszlám vallás egyistenhitű. Éppen ezért, a muszlimok teljes mértékben és kizárólag csak Isten, vagyis Allah előtt szabad hódoljanak, az Ő törvényei szerint kell éljenek. Ez egyfajta bizonyíték arra, hogy teljes mértékben hisznek abban, hogy Allah teremtette a világot és most is irányítja azt a teljes akaratával. Ezen parancsolat ellen létezik egy kimagaslóan nagy bűn: a társítás. Vagyis az Istenhez való társítás, ami annyit jelent, hogy egyazon szintre emeljük valamelyik teremtményt, tárgyat vagy eszmét az Istennel.

 

Azért olyan nagy bűn ez, mert megkérdőjelezni az egyistenhitet, ugyanis hasonló tulajdonságokat tulajdonítunk annak a bizonyos dolognak és ezzel azt mutatjuk, hogy ugyanakkora tisztelettel bír számunkra, mint Allah. Ez nagyon súlyos következményeket von maga után, ugyanis Isten nem bocsájtja meg ezt ugyanúgy, mint a többi bűnt, hanem annál különb módon kell tőle bocsánatot kérni, ha elkövetjük ezt. Nagyon szélsőséges esetekben, a vallásból való kitagadást is eredményezheti.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás