Gödöllő csodás városa

Gödöllő

A Gödöllői kastély páratlan látványt nyújt
A Gödöllői kastély páratlan látványt nyújt
Gödöllő Pest megyei város, a fővárostól 30 kilométerre északkeletre fekszik. Nevezetességei között megemlíthetjük a Grassalkovich kastélyt és a Szent István Egyetemet, természetesen a csodás természeti adottságai sem elhanyagolhatóak. A Gödöllői dombság és a Rákos patak ölében fekszik a több, mint 34 ezer főt számláló város. Gödöllőt 1349-ben említik először I. Lajos egy adománylevelében, tehát egy nagyon régi településről beszélünk, amely még ma is méltán híres neves felmenőiről is, akik öregbítették hírnevét. A XVIII. században épült a híres Gödöllő kastély, amely a Grassalkovich Antal földbirtokos nevéhez fűződik. A település a második világháborúig főként mezőgazdaságból élt. Számos ma is működő állattenyésztési kutatóintézet alakult itt. Az iparosítás a 20. század második felében, a várossá nyilvánítás után kezdődött meg. A Grassalkovich család férfi tagjainak kihalása után a Gödöllő kastély több kézbe került, végül 1867-ben királyi pihenőnek jelölték ki, itt pihenhetett a híres Erzsébet királyné (Sisi) és Ferenc József. 1945 után a Gödöllő kastély fokozatos pusztulása figyelhető meg, hiszen az épület egy részében szovjet és magyar katonák laktanyát alakítottak ki. A műemlékvédelmi munkálatok 1986-ban kezdődtek.
Gödöllő természetesen nem csak a csodás kastélyról híres, legfontosabb nevezetességei között találjuk a Máriabesnyő kegyhelyet, a búcsújáró templomot, amely a magyarországi Mária-kegyhelyek közül a második leglátogatottabb zarándokhely. Fontos megemlítenünk még a Hamvay-kúriát amely helyet ad a Gödöllői Városi Múzeumnak és a Gödöllői Városi Mozinak, a gödöllői arborétumot amelyet 1902-ben alapították 190 hektárnyi területen. Természetesen itt a sor még nem ért véget, hiszen Gödöllő szépségeit nem lehet felsorolni, ezt látni kell!

Gyermekek a Gödöllő kastélyban
Gödöllő
Gyermekek a Gödöllő kastélyban

Királyi kastélyokban nagyon népszerű gyermekprogramokat szerveznek, ahol nemcsak a kicsik, de a felnőttek, szülők is jól fogják magukat érezni. Hétvégenként családi napokat tartanak, ahol színes programokkal várják az érdeklődőket. A hagyományőrző rendezvények mellett, kézműves műhelyek is vannak. A díszteremben különböző előadásokat lehet megtekinteni. A Gödöllő királyi kastély légköre kellemes, amit …

Gödöllő nevezetessége a Királydombi Pavilon
Gödöllő
Gödöllő nevezetessége a Királydombi Pavilon

Nagyszerű programajánlót tudunk azok számára kínálni, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a környék nevezetességeit megnézzék. Nem szabad kihagyni a híres Királydombi Pavilont sem! A királyi kastély parkjának egykori nevezetességeként is szerepel. A királydombra épített pavilon nagyszerű építészeti értékkel rendelkezik. Az épület hatszögletű és belső átmérője 6,5 méter. A Gödöllő pavilont Grassalkovich …

Gödöllő
Gödöllő híres zenészei

Gödöllő meglehetősen híres település Magyarországon, azonban kevesen tudják azt, hogy a manapság igencsak népszerű Csík zenekarnak is vannak Gödöllőhöz kötődő szálai. Mostanában volt a Kossuth-díjak átadása, s idén az említett zenekar büszkélkedhetett a Kossuth-díjjal és ezt valamilyen szinten Gödöllőnek is köszönhetik, ugyanis a zenekarból két tagnak is a városból származik. …

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás