Eljött az aratás ideje

Szolgáltatás
Gazdaságos aratás

A nyár végével eljött az ideje annak, hogy lassan mindent betakarítsunk. A nem túl csapadékos ősz erre remek lehetőséget biztosít, amit érdemes kihasználni. A búza, árpa, rozs gabonák után eljött a napraforgó és tengeri aratás ideje is. Ezt több módon végezhetjük. Régebben gyakori volt, de még ma is előfordul kisebb gazdaságok esetén a kézzel történő szedés.

Ennek megvan a maga előnye, hiszen a csövek teljesen meg lesznek tisztítva a csuhától, és könnyedén zsákokba helyezhetők. Azonban nem mindenkinek van erre ereje és ideje, így az aratás általában gépekkel van kivitelezve, a gyorsaság érdekében. Még így is van azonban két lehetőség. Az egyik, amikor csövesen, a másik, ha szemesen gyűjtik be a termést.

Ha nincs miért lefejteni, és a tárolás inkább megoldott egészében, esetleg a csutkára is nagy szükség van, akkor nem kérdés, hogy melyik módszert választjuk. A teljes lefejtés általában akkor éri meg, ha azonnal felhasználjuk vagy tovább is adunk a terményen. Az aratás módszerei adottak, a gépek hozzá szintén, akkor már csak neki kell kezdeni.

Utasbiztosítás
Szolgáltatás
Utasbiztosítás extrém sportokra és krónikus betegségek esetén: mire figyelj utazás előtt?

Egy külföldi utazás megszervezése során sokan a szállásra, a közlekedésre és a programokra koncentrálnak.

családterápia
Szolgáltatás
Családterápia a kapcsolatok helyreállításért

A családterápia olyan pszichológiai módszer, ami a családi rendszer egészét vizsgálja, nem pedig az egyes családtagok problémáit külön-külön. Alapja az a szemlélet, hogy a családtagok viselkedése és érzelmi állapota szorosan összefügg egymással, így a nehézségek gyakran a kapcsolati mintázatokban gyökereznek. A családterápia elsődleges célja nem hibást keresni, hanem a működési …

Stresszkezelés szakértőkkel: Corvin Pszichológia – a modern terápiás megoldások útmutatója
Szolgáltatás
Stresszkezelés szakértőkkel: Corvin Pszichológia – a modern terápiás megoldások útmutatója

Fedezd fel a hatékony stresszmentesítő kezeléseket! Mikor van szükség szakmai segítségre? Ismerj meg modern terápiás módszereket és válaszd ki a számodra ideálist.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás