Biztosan sokan látták a legutóbbi műsort is, és biztosan emlékeznek arra is a nézők, hogy egy magyar dalt adott elő a lány. Antal Tímea kritikát is kapott, hiszen nem minden zsűritagnak tetszett az előadása.
Természetesen csak olyan kritikákat kapott ez a lány is, amelyekből tanulhat, és amelyeket majd hasznosítani tud. Az egyik mentor véleménye szerint nem ejtette ki megfelelően a szavakat a lány, és ez zavaró volt a számára.
Természetesen a versenyző mentora más véleményt alkotott, hiszen a lány jól adta elő azt a produkciót, amit láthattunk a legutóbbi adásban. Véleményünk szerint is igazán jól énekelt ez az előadó is. A műsor végén a mentorok úgy nyilatkoztak a negyedik adásról, hogy sokan csalódást okoztak ebben az adásban, és sokan pedig meglepetést.
Természetesen minden mentor másként vélekedett a különböző versenyzőkről. Kétségtelen tény, hogy ez a lány ismét nagyon jól énekelt, és ezt a nézők is észrevették, hiszen elegendő szavazatot küldtek rá ahhoz, hogy továbbmehessen a következő adásba is.