A szülő nagy segítsége a járóka

Webáruház
A járóka kifejezetten hasznos
A járóka kifejezetten hasznos

Aprócska kezek és lábak, de már kezdenek erőre kapni és önállóan mozogni. A járóka nagy segítség a szülőnek, amikor már a kicsinye kezdi megtapasztalni, hogy miként kell a kezeit és lábait önállóan használni, amit lelkesen próbálgat is.

Nagy előnye, hogy bárhova elhelyezhető, görgő kerekeinek köszönhetően, egyik helyről a másikra tolható. A fekvőfelület magassága vagy mondhatnánk játszólapnak is, általában három pozícióban változtatható és egy szivacsos, viaszos vászonnal van borítva, ami a megfelelő kényelmet nyújtja a babának, mellette könnyedén lemosható róla a szennyeződés. A hagyományos fából készített járóka még mindig a szülők és babák kedvence, ami erős, masszív és minőségi anyagból készült, illetve minden alkotórésze kivizsgált gyermekbarát anyagból lett kivitelezve.

Az utazó járóka pedig azért hasznos, mert könnyedén és laposra összecsukható, így kevés helyet foglal, ezáltal az autóban is kényelmesen elhelyezhető, így bárhova magával viheti a szülő, hiszen pillanatok alatt összeszerelhető és már használhatja is a baba.

iskolatáska elsősöknek
Webáruház
Iskolatáska elsősöknek nagy választékban

Nagy nap az, amikor a gyermek iskolába megy, erre az eseményre különös gonddal készül a kicsi és a szülei is. Általában már jóval az iskolakezdés előtt megvételre kerül az iskolatáska elsősöknek. A szülők feladata, hogy a legjobbat válasszák a kicsinek, az optimális döntést pedig az orvosok és gyógytornászok által ajánlott …

yamuna
Webáruház
Yamuna bőrbarát kozmetikumok

Ha a bőrünkről van szó, fontos, hogy természetes összetevőkből álló termékekkel ápoljuk. A Yamuna bőséges termékpalettája kizárólag jótékony összetevőket tartalmaz és mindezt elérhető áron kínálja. A Yamuna biztosítja az arcápolási rutin minden összetevőjét. Arctisztító, arcradír, tonik és hidratálókrém is megtalálható a termékek között. Bőrtípus szerint szetteket találunk, így akár zsíros, …

iskolatáska
Webáruház
Az iskolatáska sokféle kivitelben kapható

Ahhoz, hogy a tanulás és a suliba járás kényelmes legyen, szükség van néhány alapvető felszerelésre. Ilyen például az iskolatáska is, ami számtalan méretben, stílusban és kialakításban vásárolható meg, a hagyományos és az online üzletekből egyaránt. A legtöbb variáció ergonomikus kialakítású, ami azt jelenti, hogy követi a hát vonalát és nem …

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás