Mi az a softPOS és hogyan működik?

softPOS
Szolgáltatás

Vállalkozni a modern korban nem annyira egyszerű, mint elsőre azt elképzelné bárki. Tény, hogy ehhez már minden feltétel adott és még modern eszközök is rendelkezésre állnak, amelyek segíthetik az üzleted fellendülését, de a probléma leginkább abban mutatkozik meg, hogy túlságosan nagy a konkurencia. Szinte szó szerint a semmiből születnek meg óriási számban új cégek.

Igaz, hogy ezek többsége viszonylag gyorsan eltűnik a semmibe. A leginkább kitett időszak általában az első néhány év, mivel ekkor még kevés bevétel generálódik, valamint a stabil vevőkört is ki kell alakítani.

Ugyanakkor fontos tisztában lenni a különféle törvényi előírásokkal, amik nem mindig arra szolgálnak, hogy megkönnyítsék a működést. A betartásuk pedig kötelező. 2021-től minden olyan vállalkozás, ahol online kasszával történik a nyugta előállítása, kötelezően meg kell teremteni a készpénzmentes fizetés lehetőségét. Mire van ehhez szükség pontosan?

Hogyan történhet a készpénzmentes fizetés?

Az elektronikus fizetési megoldások között, a leggyakrabban a bankkártyák alkalmazása érhető tetten. Nem kell már feltétlenül senkinek sem készpénzt tartania magánál, mert bőven elég, ha a kártya ott van. Régebben, először automatákat használva ki kellett venni a bankjegyeket, majd ezekkel fizetni.

Ma viszont, az internetnek és a fejlett technológiai elemeknek hála, elég egy gyors érintés és máris megtörtént a tranzakció a számlák között. A terminálok érzékelik a kártyákat, majd leolvasva azok adatait, elvégzik a műveletet. A folyamat csak néhány másodpercbe telik összesen.

Amit érdemes tudni a POS rendszerekről, hogy megvan a költségük. Választható vétel vagy bérlési konstrukció, de olykor a forgalom nem akkora, hogy megérné ezekbe befektetni. Ilyenkor kerül előtérbe a SoftPOS mint alternatíva. A CMO szerint a softPOS terminál az egyik legjobb lehetőség mikrovállalkozásoknak. Lássuk, miként működik!

A SoftPOS egyre népszerűbbé válik

Voltaképpen nem másról van szó, mint a meglévő okostelefon vagy tablet átalakításáról terminállá. Erre a feladatra minden 8.0 vagy annál magasabb Android rendszerrel bíró készülék alkalmas. A megfelelő applikáció a Google Play Áruházból vagy az Apple Store-ból könnyen letölthető, majd ezt aktiválva egy szerződés keretében, a meglévő számlához köthető és kezdődhet a fizetés.

A program megnyitását követően, megadható az összeg és jöhet az érintéssel kommunikálni képes kártya. Az NFC technológia révén, a kapcsolat megvalósul és az információ átadása után máris jön a visszajelzés a tranzakció megszületéséről. Ami pedig a költségeket illeti, azok a töredéke egy bankkártya terminál fenntartásának.

Kiknek jön jól a SoftPOS rendszer használata?

A SoftPOS rendszer voltaképpen ugyanúgy használható, mint a legtöbb bankkártya terminál. Főként a kisebb forgalommal rendelkező üzleteknek felel meg, ahol felesleges volna befektetni a hagyományos megoldásokba.

Ugyanakkor, igen praktikus ez a szolgáltatás, mert mindig kéznél van, valamint mozgatható. Például az éttermekben ilyen módon könnyen az asztalhoz vihető. A futárok, szállító cégek üzletkötői, szépségiparban dolgozók, tanácsadók, büfés kocsik üzemeltetőinek a SoftPOS valóságos főnyeremény.

Bankkártyás fizetés Magyarországon
Szolgáltatás
Bankkártyás fizetés Magyarországon: mit mutatnak az elmúlt 5 év trendjei?

Az elmúlt 5 év megmutatta, hogy a bankkártyás fizetés nem extra, hanem alapszolgáltatás. Akár kisebb boltod van, akár mobil szolgáltatóként dolgozol, vagy éppen a vendéglátásban, rendezvényszervezésben tevékenykedsz, a digitális fizetésről nem lehet többé lemaradni. Néhány éve még sokan kétkedve fogadták, ha egy kisboltban, piacon vagy szolgáltatónál bankkártyával szerettek volna fizetni. …

szemhéjplasztika
Szolgáltatás
Szemhéjplasztika eredményei: milyen tényezők befolyásolják az esztétikai hatást?

A szemhéjplasztika eredményei függnek a páciens saját anatómiai adottságaitól, például a bőr rugalmasságától, az izomzat tónusától és a csontozat formájától. Az eljárás célja a szemkörnyék fiatalabbá tétele, erről bővebben is olvashatsz a Budai Szemészet weboldalán. Az epidermisz vastagsága nagyon fontos, mivel tömörebb bőr esetén a felesleg eltávolítása nagyobb precizitást igényel. …

Egészségügyi SEO szolgáltatás a Kanga Design ügynökségtől
Szolgáltatás
Egészségügyi SEO szolgáltatás a Kanga Design ügynökségtől

Fedezze fel az egészségügyi SEO varázsát: növelje online láthatóságát és szerezzen több pácienst!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás