Lehetséges a tompalátás javítása felnőttkorban?

tompalátás kezelés
Szolgáltatás

Születésünk után nagyon sokat alakul, fejlődik a látásunk, voltaképpen évekbe telik, mire a látószerveink megtanulják, hogyan kell látni. De néha előfordulhat az is, hogy a látás mechanizmusa nem alakul ki vagy nem működik megfelelő módon, ekkor lehet tompalátásról beszélni. A tompalátás kezelésével minél korábban, már gyerekkorban kell foglalkozni. A megfelelő szemüveg viselésével, vagyis takarásos módszerrel kizárólag gyerekkorban lehetséges a tompalátás kezelése. A tizenéves kor elejére ugyanis befejeződik a látásfejlődés, ha addigra az agy nem tanulja meg a teljes látás képességét, utána már nem lehet segíteni a problémán.

Ez a szembetegség lehet kismértékű, amikor a 100-hoz képest csak 70-80%-os a látás, de sajnos, az is előfordulhat, hogy még 10%-ra sem korrigálható a látás. Felnőttkorban már nem kezelhető a tompalátás, ugyan elvégezhető a szürkehályog vagy látásjavító lencseműtét, de a szem tompalátása esetén ezekkel az eljárásokkal is csak olyan látásélességet lehet elérni, mint ami szemüveggel legjobb látásként kihozható.

Szülőkként az a feladatunk, ha észrevesszük, hogy a gyermekünk látásával valami gond van, hogy mielőbb felkeressünk egy szemész szakorvost. Ne feledjük, hogy tompalátás esetén versenyt futunk az idővel! A mihamarabbi kezelés érdekében célszerű azt az intézményt felkeresni, amiben dr. Nagymihály Attila szemész szakorvos praktizál. Az elérhetőségeket megtaláljuk a drnagymihaly.hu weboldalon, ezeken keresztül kérhetünk időpontot a szakemberhez.

Ebben az intézményben a páciensek egyedi szemészeti igényeinek megfelelő kiszolgálását a modern technológia és szemész orvosok szakértelme biztosítja. Sokéves klinikai tapasztalattal és nemzetközi ismeretekkel rendelkeznek az itt dolgozó szakemberek, akik a legjobb tudásuk szerint kezelik a pácienseiket. Nem szabad megijedni, ha a gyermek tompalátás problémájával küzd, hiszen ez a betegség a megfelelő életkorban tökéletesen korrigálható. A lényeg az, hogy tilos halogatni a kezelést, nehogy túl késő legyen!

Utasbiztosítás
Szolgáltatás
Utasbiztosítás extrém sportokra és krónikus betegségek esetén: mire figyelj utazás előtt?

Egy külföldi utazás megszervezése során sokan a szállásra, a közlekedésre és a programokra koncentrálnak.

családterápia
Szolgáltatás
Családterápia a kapcsolatok helyreállításért

A családterápia olyan pszichológiai módszer, ami a családi rendszer egészét vizsgálja, nem pedig az egyes családtagok problémáit külön-külön. Alapja az a szemlélet, hogy a családtagok viselkedése és érzelmi állapota szorosan összefügg egymással, így a nehézségek gyakran a kapcsolati mintázatokban gyökereznek. A családterápia elsődleges célja nem hibást keresni, hanem a működési …

Stresszkezelés szakértőkkel: Corvin Pszichológia – a modern terápiás megoldások útmutatója
Szolgáltatás
Stresszkezelés szakértőkkel: Corvin Pszichológia – a modern terápiás megoldások útmutatója

Fedezd fel a hatékony stresszmentesítő kezeléseket! Mikor van szükség szakmai segítségre? Ismerj meg modern terápiás módszereket és válaszd ki a számodra ideálist.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás