Párbajozott hétvégén Fehér Zoltán

x Faktor

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub/Nánási Pál

Ahogyan a nézők is láthatták a hétvégi műsorban, a fiúk kategóriában versenyző egyik tagnak párbajoznia kellett, hiszen nem kapott elég szavazatot a nézőktől. Fehér Zoltán tehetséges előadó, aki igazán jó előadást nyújtott az első élő műsorban.

A mentorok véleménye szerint neki kellett folytatnia a versenyt, hiszen a négy mentorból hárman döntöttek emellett a versenyző mellett. A következő élő adásban egy új dallal fog a színpadra lépni ez az előadó. Így a nézők újra küldhetnek erre a fiúra is szavazatokat.

Szombaton újra megtudhatjuk azt, hogy a nézők szeretnék-e a következő műsorban is látni ezt a versenyzőt vagy nem. Biztosak vagyunk abban, hogy a következő adásban is kiválóan fog énekelni ez a fiú is, akár csak a többi versenytársa

A műsorok folyamán mindig új és új dalokat fognak előadni a tehetségek, valamint közös produkciókban is fognak szerepelni. Ezekből kiderül, hogy melyik stílus illik hozzájuk a leginkább. Érdemes figyelemmel kísérni a versenyzők útját, hiszen minden műsorban egyre jobb produkciókat fognak nyújtan

x Faktor
Oláh Gergő az egyetlen fiú

Már csak hárman maradtak a versenyben, és a két lány mellett ő az egyetlen fiú. Eddig csak férfiak nyerték a tehetségkutató versenyét, azonban most két lány és egy fiú küzd meg a nyereményért. Oláh Gergő kiváló tehetség, aki sok mindent tett azért, hogy idáig eljuthasson. Ez a versenyző sem párbajozott …

x Faktor
Szabó Dávid duett előadása

A legutóbbi adásban láthattuk ennek a versenyzőnek és egy hölgy társának a duettjét, ami elnyerte a mentorok tetszését, hiszen igazán energikus volt. Szabó Dávid felszabadultan énekelt a színpadod a duett társával együtt, így igazán élvezhető volt a produkció. A nézők elég szavazatot küldtek rá, így nemsokára újra láthatjuk majd őt …

x Faktor
Kovács László Stone feladta a küzdelmet?

Az utóbbi adásban azt láthattuk ezen a versenyzőn, hogy nem volt energikus, és nem nyújtott olyan produkciót, mint azelőtt. Kovács László Stone éneklése megfelelő volt, azonban a mentorok véleménye szerint nem volt tele energiával, ahogyan azt régebben megszokhattuk. Az egyik interjúból, amit az énekessel készítettek, kiderült az, hogy azt hitte, …

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás